Magyarország egyik legnagyobb problémája az indulatok elharapózása a politikában. A bal konstans lehazaárulózása és lezsidózása folyamatos probléma. Én alapvetően baloldali érzelműnek tartom magam és ettől még szerintem annyira magyar vagyok, mint akárki. Nem kellene azt gondolni, hogy a magyar bal oldal napkeltétől napnyugtáig otthon dörzsöli a tenyerét és röhög, hogy megint kinek fogja eladni az országot végre, főleg, hogy szinte a teljes privatizációt az MDF hajtotta végre, akik erősen nem balosak voltak. Úgy érzem, hogy jelenleg a legfontosabb feladata a magyar társadalomnak, hogy elfogadja, hogy a bal és a jobb oldalnak is Magyarország jobbá tétele a célja és ezért a közös célért csak két merőben különböző megközelítéssel küzdünk. Az, hogy a FIDESZ jelenleg nem ezzel a céllal politizál elsősorban (inkább a saját meggazdagodásuk a fontos arrafelé), az megint más kérdés. Ebbe az MSZP is belebukott, a FIDESZ is bele fog, de az míg az MSZP jelenleg a sűrű bocsánatkérések és a megújulás folyamatának elején tart, addig a FIDESZ még sajnos kormányoz. Talán azt is érdemes megjegyezni, hogy az EU-val szembeni ellenségeskedés felesleges. Az európai nemzetállamok önként nem állnak meg a lábukon, a közös vámhatár közös védelmet jelent a harmadik világbeli országokkal szemben és a vámok eltörlése a verseny élénkítése miatt az embereket juttatja előnyhöz a vállalatokkal szemben. Az EU biztosítja az európai békét is és lehet vele nem egyet érteni sok mindenben, el kell fogadni azt, hogy mind oktatásban, mind gazdaságilag igen is segítség. Azt is be kell látni, hogy a balti államok, a lengyelek a csehek és a szlovákok is ugyan azokkal a szabályokkal játszanak és a rendszerváltás óta ezek az államok mindannyian sokkal magasabb szintre fejlődtek mint nemzeti össztermék, mind munkanélküliség (közmunkaprogram és a külföldön dolgozók beszámítása nélkül) mind átlagfizetés/ fizetések középértéke szempontjából sokkal magasabbra fejlődtek (vagy legalább sokkal többet), mint mi. UGYAN AZOKKAL A FELTÉTELEKKEL, úgy, hogy a csehek voltak egyedül gazdaságilag fejlettebbek (és ők sem sokkal) 1990-ben. 

  Ez talán abból is eredeztethető, hogy sokkal elkötelezettebbek a nyugati integráció és a demokratikus értékek felé, mivel nekik a szocializmusban sokkal kegyetlenebb rendszerekkel kellett szembenézniük, ezért a volt szocialista politikusok sem voltak olyan elfogadottak a rendszerváltás után, mint náluk. Ezek a politikusok talán kisebb számban kerültek be a politikai életben így ezek kisebb arányban vitték át az új rendszerbe a korrupcióra való hajlamot, mint nálunk. Jobban támogatják a liberális demokráciát is, mert az ő emlékképükben a diktatórikus rendszer sokkal elítélendőbb, hisz az nálunk az 1960-as évek után gyakorlatilag enyhe volt, nem nagyon volt bajuk az állampolgároknak, meg volt a megélhetésük amennyiben nem emelték fel a hangjuk a rendszer ellen. Persze ez a rendszer fenntarthatatlan volt, de ezt akkoriban kevesen tudták és a mai napig keveseket érdekel. 

  A demokrácia (liberális demokrácia) számomra azért fontos, mert hiszek abban, hogy az embereknek szabad dönteniük a saját sorsukról, kimondani amit, gondolnak, azt cselekedni, amit akarnak amíg ez más embert semmilyen módon nem zavar a saját szabadságában. Az embereket megilleti az a jog is, hogy ne különböztessék meg őket bőrszín, etnikai hovatartozás vagy vallás alapján. Ennek ellenére igen is vallom, hogy a bűnösöknek bűnhődniük kell és sokkal hosszabb ideig mint jelenleg azt Magyarországon teszik. Az igazságszolgáltatásnak sokkal olajozottabbnak kell lennie, az ítéleteknek gyorsabban kell megszületni, a rendőrségnek jobban képzettnek, fizetettnek kell lennie, de az embereket a jelenleginél sokkal jobban kell tisztelnie. És itt szeretném leszögezni: törvényes keretek között elítélni egy roma származású embert NEM rasszizmus. Törvényes keretek közt elítélni egy zsidót NEM RASSZIZMUS. Semmi sem rasszizmus, amíg az ítélet törvényes keretek között egy független bírói testület által születik meg.

  A másik probléma, hogy el kell fogadnunk, hogy külföldi tőke nélkül sehol nem lehetne az ország, mivel a magyarok kezében egyszerűen nincs ennyi pénz, hogy az összes külföldi nagyvállalatot helyettesítsék. A másik dolog az, hogy igen is meg lehet adóztatni a külföldi cégeket (akár szektorális különadókkal is, máshol is így csinálják) amíg azok a különadók nem diszkriminálnak egyáltalán (nem hogy még nem olyan feltűnően mint a FIDESZ csinálja). Emellett az EU több lépést is kezdeményezett az elmúlt években a nagy nemzetközi vállalatok adóelkerülésének megelőzésére szolgálnak. Ilyen például az Euro Plusz megállapodás, ami a tagállamok gazdaságpolitikáját hivatott összehangolni még szorosabban (versenyképességben, a munkaügyi helyzet javításában [pl. közösen próbálják csökkenteni a munkaerőre kirótt adókat, hogy így a kkv-k ki tudják fizetni a munkásaikat, ami Magyarországon igen komoly probléma, hiszen annyi adót kell egy munkás után fizetni, hogy az a legtöbbeknek megoldhatatlan, így inkább feketén dolgoztatnak], a közpénz-költés fenntarthatóságában [nincs 55 éves kor előtt nyugdíj, ösztönözni a nyugdíjasok munkavállalását], pénzügyi stabilitásban és az adóelkerülés megelőzésében, az adópolitikáik összehangolásában is). Ebbe persze mi (és, becsületünkre legyen mondva, a csehek, svédek, britek és a horvátok sem) nem léptünk be, mert az munkahelyek elvesztésével járt volna (hát igen, valószínűleg nem lettek volna túl megértőek a többnyire haszontalan közmunka programmal szemben). A másik ilyen nemzetközi cégekre nézve negatív intézkedés a CCCTB nevű bizottsági ötlet, aminek, ha jól értem, a lényege az lett volna, hogy cég A német, cég B pedig A leányvállalata pl. Szlovákiában akkor a Szlovákoknak el kell küldeniük B adóbevallását a németeknek, akik utána kiszámolják, hogy a a tőke, munkaügyi kiadások és eladások hány százalékban oszlanak meg a Német és a Szlovák cég közt, majd ennek arányában kapja meg a két nemzet a neki járó adókat. Ez megakadályozná például, hogy a nemzetközi vállalatok áthelyezzék az adóalap egy részét egy alacsonyan adózó EU tagállamba ahelyett, hogy ott adóznának belőle, ahol kitermelték az adóalapot (egyesek szerint a magyar TESCO pl. így veszteséges mindig). A rendszer azt is biztosítaná, hogy ha a három faktorból (tőke, munkaügyi kiadások, eladások) valamelyik nő az egyik tagállamban, akkor az az után járó adóösszeget az a tagállam kapja meg, ahol ezek a költségek valóban növekedtek. A probléma az, hogy ez az ötlet utoljára 2013-ban merült fel (előtte 2007-2008), de az osztrákok és a luxemburgiak amiatt, hogy ez arra is lehetőséget adott volna a tagállamoknak, hogy nyomon kövessék és megadóztassák állampolgáraik külföldi pénzüket, nem akartak beszállni, míg a britek és az írek csak szimplán nem kértek belőle (http://www.euractiv.com/specialreport-european-corporate/furore-tax-evasion-opens-door-ne-news-531777). 

  Az adóelkerülés az ÁFA-mutyi hatékonyabb elhárításával (azzal együtt, hogy a szociális segélyek tavaly november óta nem járnak alanyi jogon a más EU tagállamokból bevándorlóknak) a mérsékelt euroszkeptikusok java részének megoldást jelentene, arról nem is beszélve, hogy a nem EU-s országokból való bevándorlást a tagállamokat maguk szabályozzák, tehát erre kifogás nem is lehetne. A harmadik fő probléma az az EU demokratikus deficitje. A bizottság (akiknek monopóliuma van a törvények megalkotásával kapcsolatban) nem közvetlenül választott szerv (habár közvetetten a demokratikusan megválasztott kormányok delegálják a tagokat, akiket a megválasztott EU parlament fogad el, míg a bizottság fejét a parlament jelöli és a demokratikusan választott kormány/államfők fogadják el), így elméletileg nem lehetne joga törvényeket alkotni, hiszen technikailag nem elszámoltathatók. Ezért fontos, hogy mielőbb megoldjuk mind a bizottság fejének, mind annak tagjainak közvetlen választását. Erre szerintem az a megoldás, hogy a pártok az EU parlamenti választások előtt megállapodnak, hogy ők melyik EU parlamenti csoport színeiben indulnak és megállapodnak, hogy kit jelölnek a bizottság vezetőjének. Emellett minden ország előre megkapja, hogy melyik bizottsági helyet kell majd nekik betölteniük és a választásokon induló pártok erre posztra mindannyian előre jelölnek valakit. Azok a pártot akik függetlenek kívánnának maradni az EPben azok vagy megegyeznek egymás közt egy jelöltről, vagy mindannyian külön indítanak egyet. Ez azt is jelentené, hogy az EP csoportok talán stabilabb és összefonódottabb szerveződések lennének, másrészt azt, hogy az EP és a Tanács általi elfogadás már csak formalitás lenne, hisz egy közvetlenül megválasztott jelöltet nem lehetne visszautasítani, ha csak nem kirívóan alkalmatlan lenne a posztjára (ezért lehetne talán követeléseket megfogalmazni a bizottság vezetőjével/tagjaival szemben EU szinten, hogy valami vicceskedni kívánó párt ne egy festőt küldjön el tagnak). Nem hiszem, hogy ez még senkinek nem jutott eszébe, inkább azt gondolom, hogy az EU kormányok nem szívesen állnának el a saját tagkinevezési joguktól.

  Meggyőződésem az is, hogy az EU-s pénzeket az EU-nak kellene közvetlenül szétosztani. Minden tagországban lehetne egy kihelyezett EU-s támogatási központ, ahol egy szakképzett gárda maga bírálná el a kérelmeket és a legjobb belátásuk szerint osztanák azt szét, különös tekintettel figyelve arra, hogy a kormányok betartják-e a versenykorlátozás-ellenes szabályokat. Így elkerülhetőek lennének azok a helyzetek, amikor utólag kell pénzt visszafizetni a fentebb említett szabályok be nem tartása miatt. Emellett azt is biztosítani, hogy az EU-s pénzek tényleg a versenyképes kkv-khoz jutnak el, akikben van potenciál és nem Mészáros Lőrincnek vagy valamely más Orbán-fiókának. Úgy gondolom, hogy a tagállamok, ha már vállalták, hogy befizetnek valamennyit a közösbe (emiatt nem is nagyon panaszkodnak, kivéve a briteket), akkor azt is tudják vállalni, hogy az a szervezet ossza mindezt szét, akiknek odaadták, ne egy másik kormány. 

  Összefoglalva, igen, vannak bajok az EU-val, az nem tökéletes, de semmi sem az. A nemzetállamok összetartása külpolitikailag és gazdaságilag is nagyobb súlyt ad nekik, mint egyenként lenne (itt megemlítve, hogy az EU-s szerződésekben benne van, hogy a nemzetállamok saját kultúráját mindenképpen támogatják, az Unió alapja a multikulturalizmus, azok, akik a nemzeti öntudat elvesztésére hivatkoznak el vannak szerintem tévedve). Igen, fontos, hogy megoldjuk Uniós szinten az adóügyek problémáját, a demokratikus deficitet és nagyon fontos lenne egy EU-s minimálbér bevezetése (amit kombinálni lehetne, pl. Magyarországon, a bérek után fizetendő adók és egyéb járulékok százalékos arányának csökkentésével) egy olyan szinten, ami biztosítaná, hogy senki ne éhezzen az EU-n belül. Ennek reális szintje szerintem 500 EURÓ lenne, efelé bármikor lehetne menni bármely tagállamnak, ez alá pedig sosem. Ezt a szintet minden tagállamnak ami alatta van három-öt év alatt kellene elérni. Sok probléma van az Európai Unióval, de az egyik célját, az Európai béként megoldotta, gazdaságilag segített, hogy az emberek zsebében több pénz maradjon a versenyképesség növelésével és elősegítette a liberális demokrácia terjedését a kontinensen. Arra hivatkozni is butaság, hogy a külföldi cégek gyarmatai vagyunk, hiszen ezek a cégek (adóelkerülés ide vagy oda) munkát adnak százezreknek. A magyar kormányok legnagyobb hibája az, hogy a kkv-k szinte semmilyen támogatásban nem részesülnek, az oligarchák és a külföldi (és néha belföldi) nagyvállalatok/nagyvállalkozók kapnak szinte minden állami és EU-s pénz. Ezen pénzek szétosztása mind a mi dolgunk, és a kkv-k foglalkoztatják az ország munkásainak jelentős részét. Ezt MI basztuk el, nem az EU, nem Amerika, a mi kormányaink 1990-től 2015-ig (and counting). Remélem egyszer lesz egy kormányunk amelyik a kkv-kra, az egyszerű emberekre is összpontosít, amellett, hogy támogat bizonyos nagyberuházásokat, de csak azokat, amelyeknek szüksége van a támogatásra. 

Ukrajna

  A nyugati ukrajnai beavatkozás egy részről jó egy részről viszont nagyon rossz döntés volt. Az első probléma az, hogy a Nyugat ugyan úgy stratégiai célként kezeli az országot, mint az oroszok. Persze mi szebb szavak mögé bújunk, a demokrácia nevében avatkozunk bele a konfliktusba (ami egy részről biztos célja is a nyugatiaknak, de nem az elsődleges), A fő gond, hogy a valódi cél a Nyugatnak is az ország által biztosított plusz erő megnyerése magának, hiszen egy 45 milliós ország, viszonylag nagy hadsereggel, ami határos Oroszországgal hatalmas stratégiai plusz lenne a NATO-nak (az EU ebből a szempontból nem számít annyira, hiszen a szerződések egy tagállam megtámadása esetén csak segítségnyújtásról beszélnek, nem kölcsönös védelemről, ami a gyakorlatban ugyan az, hacsak az EU nem akarná teljesen elveszteni a nemzetközi megítélését). Az oroszok pedig az ottani orosz népesség önállósághoz való jogát hangoztatják és azt, hogy a kisebbségi jogaik nem voltak tiszteletben tartva, mivel az ENSZ szerint az egyetlen lehetőség egy népcsoport önrendelkezésére az az, ha ezen kisebbségi jogok nincsenek betartva. Talán nem is voltak, bár a minszki egyezmény kiköti Ukrajnának egy új alkotmány bevezetését, amiben ezek biztosítva lennének, amivel viszont az oroszok elvesztenék egyetlen valamire való érvelési pontjukat a beavatkozásuk mellett (amit persze még mindig nem vallottak be, de több külföldi külpolitikai és katonai elemző is megírta, hogy az egyik nehézfegyver-típus, ami konkrétan meg volt benne nevezve csak az oroszoknál áll szolgálatban, tehát azt a felkelők nem szerezhették az Ukránoktól [hooooopsz]). A Foreign Policy nevű lap jelentetett meg egy érdekes cikket, amiben első sorban az Ukránok nyugati felfegyverzése ellen érvelnek, az alapján, hogy az csak elmélyítené a konfliktust. A másik érdekes pontjuk, hogy az Ukránok nyílt nyugati támogatása és az ő nyugatra húzódásuk is alapvető hiba volt, hiszen az oroszoknak Ukrajna, mint ütközőállam és stratégiai cél sokkal fontosabb, mint a nyugatnak. Ezek az események a realista nemzetközi politika elméletek visszatérését jelentik és az igaz, hogy itt nem csak a nagyhatalmak játszanak szerepet, mivel inkább egy katonai szövetség áll szemben Oroszországgal, de egyértelműen mindkét fél célja a saját relatív erejének növelése.

  A legtöbben arra hivatkoznak, hogy ez a hidegháború újjáéledését jelenti, és ez akár így is lehetne, de egyenlőre még mindig egy limitált konfliktus. A Nyugatnak sokáig semmi elkötelezettsége (hivatalosan, nem ideálok szintjén) nem volt, ez változott, hiszen csak az IMF 17 milliárd dollár segédet adott át Ukrajnának, amit szeretnének visszakapni és ez valószínűleg csak akkor lehetséges, ha Ukrajna továbbra is Nyugatra orientálódik. Ennek ellenére ez a konfliktus nem is lehet több, mint elszigetelt konfliktus, mivel az Oroszoknak ezzel együtt is fontosabb Ukrajna, mint a Nyugatnak és tovább is hajlandó elmenni mint a Nyugat. A másik nyomós érv, hogy egy nyílt konfliktus az atomfegyverek bevetéséhez vezetne (és az nem nyomós érv, hogy azt nem használnák, hiszen két nyíltan háborúskodó fél nem bízna a másikban, hogy azokat nem használja) és ez pedig túl nagy ár lenne egy háborúért, mert a győztesnek nem maradna föld, amin uralkodhatna. Úgy gondolom, hogy ez az oka annak is, hogy Oroszország nem próbálna meg egy ilyen konfliktusba belemenni NATO/EU tagállamok (balti, Finnország) ellen. Remélem, hogy előbb-utóbb találnak megoldást a problémára és véleményem szerint Ukrajnának minden el kellene követnie, hogy az új, a kisebbségi jogokat teljesen biztosító alkotmányt minél hamarabb elfogadja, mivel így kihúznák a kisebbségi jogok érvét az oroszok lába alól.